KÉPTÁR
Gabon, Központi Kórház

Gabon, Központi Kórház

Hely Bongo Ondimba, Gabon
Év 2005
Munkahelyek száma
Ügyfél ÚSTŘEDNÍ NEMOCNICE, GABON
Építész arch. Horst Konrad

A TECHO vállalat ezt a projektet a 2000. óta eredményesen kivitelezett projektek folyományaképpen kapta meg. Ez a TECHO vállalat által berendezett ötödik gaboni kórház. A TECHO vállalat előnyei közé tartozott a versenytársaival szemben, hogy sokféle terméket gyárt, továbbá hogy termékeit jelentős áremelések nélkül tudta igazítani az egyenlítői Afrika éghajlati körülményeihez, és ezen kívül a projekt előkészítő szakaszában meggyőzően és hatékonyan tudott megrendelőivel tárgyalni. A megrendelés tárgyát képező bútor gyártása és a szállítmány előkészítése a TECHO prágai gyárában folyt. Az árut Prágából konténerekben az antverpeni kikötőbe, onnan pedig hajón a Libreville-i kikötőbe, majd a gaboni építkezéshez szállítottuk. Az összeszerelést a TECHO alkalmazottai a helyszínen végezték. A TECHO bútorozta be a kórház minden helyiségét, azaz a rendelőket, várótermeket, orvosi szobákat, fekvőbeteg-osztályt, laboratóriumokat, betegfelvételi osztályt, könyvtárat, étkezdét és a multimediális felszereléssel ellátott tantermeket.

Termékeink