A TECHO a válság ellenére erősödött
PRÁGA, 2010. február 10. – a TECHO belsőépítészeti vállalat a 2009-es évben 976 millió CZK árbevételt könyvelhetett el, míg nyeresége elérte a 19 millió cseh koronát. A világgazdasági válság okozta kereslet-visszaesés és egyúttal az árak történelmi mélypontra való süllyedése ellenére a vállalatnak az elmúlt évben jelentős mértékben nőtt a piaci részesedése, éspedig nem csak Csehországban, hanem Közép- és Kelet-Európában is.
„Az európai irodabútor piac kb. 40 %-os visszaesése okozta kedvezőtlen helyzet ellenére cégünk azon kevés vállalatok közé tartozik, amelyeknek nemcsak hogy sikerült megtartania a gazdálkodás nyereségességét, de ezen felül piaci részesedésünket is növelni tudtuk“ – értékeli a helyzetet Jiří Kejval, a TECHO vezérigazgatója. A tavalyi évben a TECHO vállalatnak alkalmazkodnia kellett az ügyfelek árcsökkentésre irányuló nyomásának, amely következtében az árak történelmi mélypontra süllyedtek. A cég ennek ellenére a cseh piacon 15 %-ról 18 %-ra növelte piaci részesedését, míg a közép- és kelet-európai piacokon 1,5 %-os növekedést ért el.
Azt, hogy a TECHO magas színvonalon nyújtja szolgáltatásait, igazolja a múlt év végén a részükre odaítélt patinás díj is. A nyolcvan országban, az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány azonos feltételrendszerének megfelelően, minden évben odaítélésre kerülő Nemzeti Minőségi Díj keretében elnyerte a „Kiváló vállalat“ címet a termelő szervezet kategóriában.
„a 2010-es évben további kihívásnak nézünk elébe, ugyanis vállalatunk hosszútávú stratégiájának megfelelően Közép- és Kelet-Európa kulcsfontosságú piacaira összpontosítunk. Úgy gondoljuk, hogy ezeken a piacokon lehetőség nyílik a vállalatunk további fejlődésére“ – mondja Petr Hampl kereskedelmi igazgató és TECHO vezetőségi tag.
Tájékoztatás a sajtó számára:
A TECHO, R.t. piacvezető cég Közép- és Kelet-Európában az irodai belső terek kialakítása és berendezése terén és az egyik legjelentősebb irodabútor gyártó Csehországban, amely az ügyfelei számára teljeskörű szolgáltatásokat nyújt. Az ügyfelei közé nagyobb bankok, pénzügyi intézmények, multinacionális vállalatok, kormányzati szervezetek és állami intézmények tartoznak. A cégnek ma már fióktelepei működnek Nagy-Britanniában, Szlovákiában, Ausztriában, Magyarországon, Romániában, Horvátországban, Oroszországban, Grúziában és Ukrajnában is. A cég 2008-tól az öt legnagyobb európai irodabútor gyártó közé tartozó holland Royal Ahrend NV cégcsoport tagja.
Az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány nonprofit szervezet, amelyet tizennégy európai vállalat alapított 1988-ban. Az alapítványnak ma több, mint 700 tagja van. A szervezet hozta létre az EFQM Kiválóság Modell díjat, amelynek a követelményrendszere alapján került kialakításra a Cseh Nemzeti Minőségi Díj modell.
(forrás: www.csq.cz; www.scj-cr.cz)
További tájékoztatást az alábbi címen kérhet:
Stance Communications, s.r.o.
Hana Šimůnková
Tel.: +420 224 810 809
GSM: +420 724 527 667
E-mail: hana.simunkova@stance.cz
