A Royal Ahrend lett a TECHO vállalat 100%-os tulajdonosa

2008. aprilis 22. PRÁGAA címben feltüntetett esemény mérföldkő a TECHO bútoripari és belsőépítészeti kivitelező vállalat történetében, hiszen a vállalatot 1991-ben két magánvállalkozó alapította. A vállalat alapítása óta lendületesen fejlődött és 1996-ban a szakmában Csehország piacvezető vállalatává lépett elő. A hazai sikereken felbuzdulva 1997-ben megkezdte terjeszkedését a külföldi piacokra. A terjeszkedés kezdetén a többi kelet-közép-európai ország piacát célozta meg. Ezután nyílt meg a nagy-britanniai fiókiroda, ugyanis Nagy-Britannia a vállalat  legnagyobb volumenű külföldi értékesítési területe. 2007-ben a vállalat elérte eddigi legnagyobb forgalmát, azaz 1,2 milliárd CZK-t, és ezzel megerősítette kelet-közép-európai piacvezető helyzetét. 

A vállalat tulajdonosai 1998-ig az alapítók voltak. Az említett évben - a további terjeszkedés finanszírozása céljából - megszólítottak két, a fejlesztéshez szükséges tőkével rendelkező vállalatot, amelyek ezután résztulajdonosok lettek. A részvénytársaságba való belépésük folyamatos fejlődést indított el, amely 2005-ben érte el tetőpontját, amikor is a Royal Ahrend irodabútor-gyártó vállalat a TECHO többségi tulajdonosává vált és ígéretet tett, hogy a fejlesztést továbbra is folytatni kívánja, mégpedig a TECHO saját kereskedelmi identitásának megőrzése mellett. A Royal Ahrend ezután nem sokkal megvásárolta a részvények fennmaradó 25%-át, és ezáltal zökkenőmentesen a TECHO 100%-os tulajdonosa lett. 

"Örömünkre szolgál, hogy az akvizíció folyamata befejeződött, és vállalatunk lett a TECHO vállalat kizárólagos tulajdonosa. Az utóbbi két és fél év a TECHO számára számos sikert hozott és reméljük, ez a jövőben sem lesz másképp. A Royal Ahrend vállalat továbbra is támogatni fogja a TECHO további expanzióját Kelet-Európa felé, amely nagy kereskedelmi potenciállal rendelkező, nagyszabású kihívásokat kínáló régió" - monda Jacq de Bruin, a Royal Ahrend vezérigazgatója. Jiří Kejval, a TECHO vezérigazgatója és alapítóinak egyike hozzátette: "A Royal Ahrend és a TECHO közös munkája rengeteg lehetőséget rejt, olyanokat, amelyeket mi magunk sem sejthettünk előre. Az utóbbi két év sikerei ebből adódtak. Meg vagyok győződve arról, hogy az együttműködés célravezető irányításával vállalatunk számára a további sikereket alapozzuk meg." 

A TECHO vállalat sikeres gazdasági növekedése hosszú távon az ING Bank N. V. érdeme is egyben.

A TECHO a.s. vállalat Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb irodabútor-gyártója, amely egyúttal komplex szolgáltatásokat kínál a belsőépítészeti kivitelezés területén. A TECHO kínálja a lendületesen fejlődő vállalatok számára a leghatékonyabb megoldást az új irodák berendezése terén, amely a munkavégzés eszményi körülményeit teremti meg. Ügyfelei közé tartoznak különféle neves bankházak és egyéb pénzintézetek, multinacionális vállalatok, állam- és közigazgatási intézmények. 

 

A Royal Ahrend vállalat irodabelsők kivitelezésével és a belső terek célszerű kialakításával foglalkozik. Az Ahrend lehetővé teszi, hogy az alkalmazottak szakszerűen, hatékonyan és kellemes légkörben dolgozhassanak. Ezt úgy éri el, hogy attraktív, célszerű és kellemes környezetet teremt, amelyben jól lehet dolgozni, tanulni vagy lakni. Az Ahrend vállalatot a világ szinte minden országában megtaláljuk - vagy közvetlenül a vállalat fiókirodái, vagy a helyi piacvezető vállalatokkal kialakított eredményes vegyesvállalatai formájában. Az Ahrend holding a Benelux államokban, Kelet-Közép-Európában, Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Oroszországban, az USA-ban és az Egyesült Arab Emírségekben egyaránt tevékenykedik. További tájékoztatás a www.ahrend.com honlapon található.

 

További felvilágosításért és fényképekért forduljon hozzánk:

Stance Communications, s.r.o.

Markéta Pomšárová - Židlická

Tel.: 224 810 809, 724 513 053

E-mail: marketa.pomsarova@stance.cz

 

Royal Ahrend

Remon van Rijn

Spokesperson 

Tel.: +31 (0)6 12 68 44 23

e-mail rvrijn@ahrend.com